A 60 éves Alice Cooper felülbírálta

pályafutását

 

Alice Cooper az úgynevezett sokk-rock műfaj megalapítója immáron a hatodik X-ébe lépett. Cooper negyven éven keresztül sikeresen lovagolta meg a különböző zenei divathullámokat, 25 albuma közül minden évtizedre jut egy-egy, ami az eladási listák élén landolt. A shock-rocker, aki külsejével, horror show-ival harminc éven át borzolta a közvéleményt, rajongói legnagyobb meglepetésére Last Temptation albumával egész eddigi pályafutását egy huszárvágással felülbírálta.




Alice Cooper Vincent Damon Furnier néven látott napvilágot 1948. február 4-én Detroitban. Nagyapja, Thurman Sylvester Furnier apostoli, apja pedig presbiteri tisztséget tötött be a mormon vallásban. Egy gyermekkori betegségsorozatot követően Phoenixbe költözött a család. Első zenekarát, a The Spiders-t (Pókok) 1965-ben alapította, majd három évvel később egy Ouija táblás szenánszot követően felvette egy XVII. századi, hímnős boszorkány nevét, mivel meg volt győződve arról, hogy ő nem lehet más mint Alice Cooper reinkarnációja.

Mivel mindnyájan a zenekarban (Cooper, Buxton és Dunaway) művészeti hallgatók voltak ezidőtájt, stílusjegyük kialakításában nagy hatást gyakorolt rájuk a szürrealizmus és Salvador Dali személye. Bizarr megjelenésük felkeltette Frank Zappa érdeklődését is, és három lemez erejéig leszerződtette őket. '69-es első lemezük, a Pretteies for You nagy bukás volt. A megjelenést követő koncerten azonban a közönség soraiba "reptetett" csirkét a hallgatóság rövid időn belül darabokra tépte, s az esetet a média is felkapta, megfogant benne a shock rock műfajának kitörési lehetősége. A hímnős megjelenés, és a nekrofiliás szövegvilág rövidesen egy villamosszékkel, egy boakígyóval és egy véres babák darabolására szolgáló baltával egészült ki a színpadon.

1975-ben jelentette meg horrorisztikus szólóalbumát, a Steven nevű kisfiú rémálmát megzenésítő Welcome To My Nightmare-t, melynek színpadi, s majdan filmadaptációjában Odüsszeuszhoz hasonlóan egy óriási küklopsz, arctalan démonok és csontvázak ellen küzd. A produkció a nagysikerű tv-bemutatót követően kultusz mozivá vált. A show-val párhuzamosan beindította a "Hollywoodi Vámpírok" névre hallgató kocsmáját, majd 1976-ban feleségül vette Sheryl Goddard korreográfus-táncosnőjét, akitől három gyermeke született.  Egy évre rá, az Alice Cooper a Pokolba Tart és a Lace and Whiskey című albumok koncertturnéját követően kórházba szállították, hogy alkoholizmusát kezeljék. Szanatóriumi élményeit a From The Inside lemezen összegezte.

Zenei karrierjét a glam hullámot meglovagolva és kígyószem maszkját lemosva Trash (Szemét) című albumával újította meg 1989-ben, melynek Poison (Méreg) című dala ismét a slágerlisták élén landolt. Ezt követően, mint Freddy Krueger keresztapja tűnt fel a Rémálom az Elm utcában, a Freddy halála című epizódban.

A sokak számára máig kérdőjeles fordulatot Heródes szerepe hozta el számára 1996-ban egy Jézus Krisztus Szupersztár forgatáson. Ezt követően röppent fel a hír, hogy Alice Cooper valamiképpen megváltozott... "Végignéztem, ahogy sok barátom, Jimi Hendrix, Jim Morrison, Janis Joplin, belehalt abba, ahogyan megéli imidzsét. Én nem akartam a pokolra kerülni." Keresztény újjászületését követően 24 (!) éven át tartó alkoholizmusának egy csapásra vége szakadt, családi élete pedig helyreállt. Frissen megtapasztalt hitét ízlelgetve kiadta a The Last Temptation (Az utolsó kísértés) című albumot.

Zenéjében, színpadi megjelenésében ugyan továbbra sem mutat követendő mintát, ugyanakkor karitatív tevékenysége mindenképen elismerésre méltó. 2004. májusában a keresztény Grand Canyon Művészeti Egyetem díszdoktorává avatták, konzervatívként pedig részt vett Bush elnök kampányában. Zenei küldetését ezek után az alábbiak szerint összegezte 60. születésnapján: "Elsősorban szekuláris rockot játszom. Nem érzek késztetést arra, hogy gospellt játsszak. Akiket ismerek a zenei világban, azok pontosan tudják, hogy a Sátán nem mítosz, hanem egy valóságos személy. A feladatom tehát az, hogy mindenkit óva intsek a Sátántól! "